Haladk
Belebmult az jszakba.
Csndes krnyken llt a hz, elvadult kertjben sokat bolyongott, szoktatva magt a krnykhez.
Ha magunk ptjk otthonunkat, termszetesen mozgunk benne, mert minden tglja a mi keznk ltal kerl a helyre, a falak csak a mi lelknk lenyomatt õrzik s akkor is jl rezzk magunkat benne, ha mg nem kszlt el teljesen.
De az addig msok ltal lakott plet az elõzõ lakk lelkivilgt, letvitelt sugrozza, a legtkletesebb llapot hz is idegenn vlik, ha elgondolkozunk azon, milyen emlk fûzõdik ehhez vagy ahhoz a faldarabhoz, kik fordultak meg e szobkban, hny lmatlan jszaka vagy boldogtalan szerelem tanja volt a hlflke...
Lehet, hogy magnyos, idõsdõ ember sorvadt el szeretetlensgben s taln a sarokban llt az gya, melyen fekdt s utols shajt a kopr falak fogtk fel...
gy lt, hogy tudta, a hall mindig jelen van. Megszokta ezt a fenyegetettsget.
Mita felesgt elnyeltk a semmi hullmai, megkrdõjelezte sajt belenyugv felfogst.
Hogyan lehet azzal a tudattal lni, tervezni, szeretni s jvõrõl lmodozni, ha tudjuk, hogy mindennek a vgn rnk borul a sttsg? Mit szmtanak majd ezek a fogalmak: bartsg, szerelem, anyasg, gyermek, ha a test egyszer elesik, mert az agy nem ad tbb parancsot az let folytatsra s a szv, mellyel addig szerettnk, fltettnk s gyûlltnk, rzketlen hsdarabb vlik...
Kilpett a kertbe. Tiszta, csillagokkal tsztt g borult fl, a langyos levegben jlesett mlyet llegezni.
Kt jszakt ismert; a szolglatban eltlttt, feszltsgtl terhes, les rnykokat vet, rosszindulatot sugrz, bnket rejt sttsget s az itthoni zavartalan, lgy rnyakkal teltett, halkan zsong, pihentet jt.
Lelke borongva viselte a ltezs knjait, a magny res rit, az ersd fjdalmakat s megfordult agyban a gondolat, nem lenne-e jobb, ha elbe menne sorsnak...
Gyengnek tartotta azokat, akik elmenekltek a nehzsgek ell, hisz az let vgn mindenki eltt kinylik az a msik kapu, de addig fel kell venni a sors ltal odavetett kesztyt s jtszani kell a megadott jtkszablyok szerint.
Nem hitt a reinkarnciban, sem a Biblia szavaiban mert rendrknt annyi sttsget, tudatlansgot, tiszttalansgot, kegyetlensget ltott, hogy lelke sszeborzadt. Isten trtnete a hbork s kegyetlensgek trtnelme volt.
Az don temet kapuja nyitva volt. A frfi vgigballagott a tujk szeglyezte betonton, majd megllt a kszfenyvel bentt sr eltt. Keresztet vetett, elmormolt egy miatynkot s miutn friss vizet hozott a kzeli csaprl, elrendezgette a sznes virgcsokrot.
- Hallasz engem, kicsikm? - szlalt meg a llektelen csndben s lelt a sr melletti padra. - Nem tudom, mikor jhetek el hozzd legkzelebb. Lesz-e egyltaln legkzelebb... Nem sok jval biztatnak az orvosok...
Keze fejvel megtrlte szemt s meggyjtotta a mcsest.
- Sosem gondoltam bele, milyen rvid az let, pedig egy vtizeddel tbbet kaptam, mint te... Csak ha valaki a hall kapujhoz r, akkor tekint vissza kanyarogva fut lettjra s utlag mindent szpnek ltva elindulna visszafel, hogy trtkelve lelt veit, j tartalommal tltse meg. Egyszerre ezerflt kvnna megtenni, ami lknt eszbe sem jutott, mert most fedezi fel, milyen haszontalanul bnt az idejvel. Pnz, szerencse, csillogs; elvesztik rtkket, ha a test rk tvozsra ll kszen. Legnagyobb fjdalmam, hogy nem tantottam meg a gyermeknket gy lni, hogy amikor majd hossz vek mlva is megll azon a flelmetes hallmesgyn, ahol mindenki egyedl marad, visszanzve ne rezze azt, hogy eltkozolta az lett...
Hirtelen tmadt szell lebbentette meg a mcses apr lngjt.
Az gen fgg spadt hold lebmult e ksi rban a holtak csndes vilgban idz emberi teremtmnyre, aki lass lptekkel vonszolta magt a kapu fel, amelyen tl az let birodalma kezddtt.
Az let, mely eslyt knlt.
s a Temetk Ura haladkot adott.
|